Amikor tudod,hogy nem jön,de mégis várod,
amikor tudod, hogy kár volt, mégse bánod,
amikor érzed, hogy hevesebben dobog a szived,
amikor érzed, hogy érte remeg a két kezed,
amikor várod, hogy eljöjjön a pillanat,
amikor várod, hogy odaadhasd önmagad,
amikor vágyod ölelését s csókját,
amikor vágyod hangját és szavait,
amikor néznéd mosolyát és két szemét,
amikor néznéd ahogy nyújtja a két kezét,
amikor nem bírod már, kibuggyannak a szavak,
mikor nem bírod már, tűrtőztetni magad,
amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged,
amikor elhiszed, hogy Ő is eleped érted,
amikor megijedsz, de nem tudsz tenni ellene,
amikor megijedsz, mert rossz lenne Nélküle,
amikor már aludnál és ébrednél is mellette,
amikor már önmagaddal harcolsz ellene,
amikor rájössz, hogy mit sem ér a józan ész,
amikor rájössz, hogy miért ne, hisz egyszer élsz,
amikor világossá válik, hogy ez jó neked,
amikor világossá válik, hogy megteszed.
Akkor vedd tudomásul, hogy igenis SZERETED!!!!!!!!!!!!
"Ha bánat dúlja lelkedet
és a szíved sajogva ég,
Ne panaszold el senkinek,
Nehogy gúny tárgya légy.
Mosoly lebegjen ajkadon
Míg vérzik a szíved,
Hogy ne lásson át fátyladon
A kíváncsi tömeg.
Ne tudja meg soha, senki,
Ne tudják meg az emberek,
Hogy a szívnek megszakadni
Mosolyogva is lehet."
(Cinti mondja)
Teljesen kikészültem ezek hallatán.
Másnap... A gyerekek elmentek egy nyári bentlakásos iskolába. Azaz csak: Nick, Joe és Denise ment.
Petra nem akart. Itt maradt velem. Annyira szeretem. Szóval Petrával és a kis ikrekkel voltam.
Éppen elaludtak a kicsik. Kopogtak az ajtón. Petra kinyitotta.
Én is odaléptem. Petra beszaladt a szobába. Nick volt az...
- Bejöhetek? - kérdezte.
- Persze. Gyere csak. Hisz én hívtalak. - mondtam neki.
Leültünk az asztalhoz.
- Mi az az életbevágó dolog? - Nick nagyon rideg volt.
- Petra. Nagyon mérges rád. - mondtam.
- Tudom. Mit csináljak? - kérdezte Nick.
- Nem tudom. -én.
- Majd gondolkozok. De sietek. - Nick felállt. - köszi, hogy szóltál. Szia.
-Nick várj! - felálltam és megfogtam a kezét, hogy ne tudjon elmenni. - Szóval...
- Igen? - kérdezte Nick. És megint azzal a mosolyával, amivel meggyőzött Charlie ügyében.
- Szóval... Mi van veled és Mileyval? - kiböktem... És éreztem, hogy vörösödök.
- Miért? Féltékeny vagy? - azt a mosolyt le nem tudtam volna törölni az arcáról, sehogy.
-Igen! Igen az vagyok! Nick nem érted? Még mindig szeretlek! És szülök 8000 gyereket ha kell.
- Tudom! Én is. És az a kép egy összevágott kidobni való vacak. - mosolygott és megölelt.
- Télleg? Nick most mi lesz? - kérdeztem.
- Mi lenne? Béke. - Majd Nick visszaadta a gyűrűmet... és nem tudom honnan... egy rózsát is...
Pár perc múlva kijött a szobából Petra.
Látta, hogy kibékülünk.
De nem örült.
- És miért beszéltél Mileyval? - kérdeztem Nicket.
- Mert egy darabban játszik, amiben régen én is játszottam. A "Nyomorultak"-ban. - mondta Nick. És leültünk.
- Ja! Arra emlékszem. Vicces volt. - mosolyodtam el.
- Az. - Nick.
- De van egy kis bibi... - elkomolyodtam.
- Jézusom! Mi az? - Nick csak mosolygott. Imádom ha mosolyog.
- Nick! Mi már elváltunk...
Csalódni kell,hogy boldogok lehessünk,
Gyűlölni tudni, hogy újból szeressünk.
Kell tudni zokogni meg sírni,
Valakit megunni aztán visszahívni.
Csalódni százszor, csalódni ezerszer,
Hogy boldogok lehessünk egyetlen egyszer!"
(William Shakespeare)
Az Anyád
Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,
minden pillanatban gondolt ő reád.
Ha sorsod megvadult, s látta, hogy elüt,
félre tolt az útból, s elé ő feküdt.
Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,
ha fáztál, a lelkét terítette rád.
Átvette terhedet, hogy azt ne te vidd,
simogatta sebed, sírta könnyeid.
Hogyha megbántottad – mért bántottad őt?
Nem sírt ő sohasem a szemed előtt.
Nem hangzott ajkáról soha-soha vád,
akihez rossz voltál, az volt az anyád.
Tudod, mi a bánat?
Ülni egy csendes szobában, s várni valakire, aki nem jön többé.
Elutazni onnan, ahol boldog voltál, s otthagyni szíved örökké.
Szeretni valakit, aki nem szeret téged, könnyeket tagadni,
mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni, csalódott szívvel mindig csak remélni.
Megalázva írni könyörgő levelet, sírdogálva várni, s nem jön rá felelet.
Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak, rózsákat őrizni, melyek megfakultak.
Hideg búcsúzásnál forró csókot kérni, mással látni őt, nem visszafordulni.
Kacagni boldogan, hazug lemondással, otthon leborulni, könnyes csalódással.
Aztán átvergődni hosszú éjszakákat,
imádkozni azért, hogy Ő meg ne tudja, mi is az a bánat."
"Oly furcsák vagyunk mi emberek,
a lelkünk sír, az ajkunk nevet.
Egymásról azt hisszük, boldog talán,s irigykedünk minden szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog gondolatai tiszták, szabadok.
S nem vesszük észre, hogy vennénk észre, hogy könnyei égnek csillogó szemében.
Hazugság az egész életünk,
hisz akkor is sírunk, ha nevetünk. "
“Jó érezni, hogy szeretlek.
Nagyon és egyre jobban.
Ott bujkálni két szemedben,
Rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
S érezni azt, ha szép, veled szép
És csak veled teljes az élet.”
Nem az a fájdalom, amitől könnyes a szem, hanem amit egy életen át hordunk mosolyogva, csendesen.”
" Csak az tud élni, ki mindig nevet,
Kiből kicsordul minden szeretet,
Kinek lelke élettől vidám,
Ki himnuszt zeng az ég hajnalán,
Ki minden könnyből virágot szakaszt,
minden sziklából szivárványt fakaszt.
Az élet útján győztesen robog,
Csak az tud élni: Ki mindig mosolyog
