6. rész

(Cinti beszél)
Majd leestem a székről. Mostanában mindenki engem ugrat? Tyűha. Erre mit írtajk? Az igazat? Akkor kiröhög... De akkor mégis mit kéne? Na, jó.
Én: most viccelsz.
Nick: Dehogy viccelek. Miért tenném?
Én: Nem tudom. De nem szoktak ilyet mondani, amikor csak harmadjára látják az emberek egymást. Apropó, nem is látlak.
(Erre felkért kamerára, elfogadtam. Ránéztem a kamerájára és mosolygott... ami nekem eléggé tetszett...)
Nick: Te hogy érzel?
Én: ki mondta, hogy érzek akárhogy is???
Nick: Mond.
Én: ugyanúgy, mint te...
Erre kiléptem. Nem mertem megvárni a választ. Bár nagyon kíváncsi voltam...

(Jonaséknál, Nick beszél)
-          Azt hittem csak kajálás közbe vagy bamba. Tévedtem. - mondta Joe.
-          ööö... oké... majd megyek. - mondtam mivel nagyon nem Joe érdekelt. Hanem más.
-          Nick! Lődd fejbe Frankiet. - mondta Joe, mert kíváncsi volt a válaszomra. De nem lett az a vége, amiben reménykedett. Ugyanis felébredtem mély szerelmi kómámból.
-          Haha! Joe. Elöbb téged, mint azt az ártatlan gyereket. - erre bejött az „ártatlan gyerek".
-          Nick! Gyere azonnal. És hozd a pénztárcádat. - mondta kiöltözve.
-          Minek? És pénztárca minek? - nem értettem.
-          Itt van Selena. Megyünk. Vigyázz vidámparkba megyünk. - kacsintott.
-          Oké egy pillanat. - letettem az asztalra a könyvemet. Bár nem értettem, hogy eggyáltalán minek vettem fel. De akkor hirtelen megfordultam. Frankie kiment.
-          Te frank! Az az ÉN sapim??? - kicsit ráförmedtem.
-          Az hát. Bár nem túl egyedi. Túl egyszerű. - mondta egy kacsintással és huncut mosolyával.
-          Nincs panasz vagy különben az állatkertbe megyünk és bezárlak az oroszlánokhoz. - Itt én mosolyogtam és Frankie kicsit megijedt.

(Cinti mondja)
-          Meg-ha-lok. -mondtam az ágyon fekve. Dalma pedig a számítógép előtt ült.
-          Tedd azt.  - mondta mivel nem rám figyelt. Megint...
-          Szerinted igazat mondott? - itt felültem.
-          Szerintem? Igen. Ismerem csórókámat. - és leült mellém.
-          Oké. ez segített. - rámosolyogtam.
-          Tényleg? - kérdezte.
-          Nem. - itt mind a ketten röhögtünk és hátradőltünk.
-          Héééé!!! Gyorsan ülj fel. - és odafutott a géphez. Gyorsan én is odamentem. Leültem. És akkor megláttam. Nick itt van. Írt...
Nick: szia.
Én: szia.
Nick: amit múltkor írtál.
Én: tudom J bocs.
Nick: Miért kérsz bocsánatot?
Én: hát mert... nem tudom :D
Tovább beszélgettünk. Eltelt egy hét. Megint vasárnap lett. Dalma megjött.
Gyorsan felhúztam a szobámba. Ledobtam az ágyra. És kimondtam:
-          Eggyüt vagyunk Nickkel :D
-          Tényleg? Komolya? - itt felállt.
-          Tényleg. Komolyan.
-          Hűha. :D Ez tök jó! -elkezdtünk táncolni. - Várj! Mióta?
-          Szóval én el akartam mondani. De ő mondta hogy maradjon titok. - nem akartam megbántani.
-          Mióta?
-          Múlt vasárnap. - kiböktem és összeszorítottam a szemem.
-          Ez annyira jó :D Anyukááám :D Büszke vagyok rád :D - majd megölelt.
-          És nem is haragszol? - kérdeztem.
-          Nem! Dehogy! Tök büszke vagyok! - mondta.
-          Akkor jó. - mondtam és nagyon örültem. És akkor...
-          Tudtad, hogy Nick most Mexicóban van? Koncerteznek.
-          Tudtam. - feleltem és nem tudtam letörölni a képemről a mosolyt. amúgy is imádom mosolyogni. És erre bejött a nővérem Anita.
-          Cintikém. Én, Laura és a férjem megyünk utazni! Jössz velünk? - kérdezte Anita.
-          Persze. - mondtam.
-          Jó! De csomagolj, mert ma indulunk. 2 óra múlva. Bólintottam rá eggyet.
A csomagjaimmal lent voltam a nappaliban. Anyutól és aputól elköszöntem. A repülőn ültünk.
-          És most Kanadába megyünk ugye? - kérdeztem. Erre Anita nem várt válasszal felelt.
-          Nem! Mexicoba. És mivel tudom, hogy mennyire oda vagy értük, ezért elmegyünk egy Jonas Brothers koncertre!
A szemeim kitágultak. Koncertre? Ők? És ha Nick felismer? Senki nem tud rólunk. Csak a családja és Dalma. Ajjaj. Bajt érzek...