41. rész Ez hihetetlen...

(Író)
Na igen... Nyaggatatok... Megírtam...
De... Kíváncsi vagyok a véleményetekre! Lehet valakinek nem fog tetszeni... :S


(Nick mondja)
Nem hittem a fülemnek. Annyira megijedtem, hogy gyorsan berohantam Cintihez. Télleg nem volt ébren...
1 hét múlva...

Január 3-a...
Anya és apa éppen New Yorkban vannak. Ezért elküldtem a gyerekeket hozzájuk, mivel én egész nap Cinti mellett voltam.
Nem mozdultam el mellőle, csak ha ki kellett mennem. Enni, inni nem akartam. De Joe mindig rám parancsolt.
"Ha nem eszel, akkor szólok anyunak!"- ezzel mindig meggyőzött! 30 évesen félek az anyámtól. Na ez kicsit röhejes.
De engem nem érdekel más véleménye.
Kórházban aludtam.
Amikor éppen aludtam hirtelen elkezdték bögdösni a kezem.
- Hallod! Kelj fel! Hasadra süt a nap! Enyémre meg az árnyékod! - szólalt meg egy hang.
Felnéztem. És nem hittem a szememnek. Ez hihetetlen... Cinti volt az.
- Hogy vagy? Jól vagy? Mizujs? Segítsek valamit? Hozzak  valamit? - hadartam.
- Jól vagyok! Nem tudok semmiről mivel aludtam, és ne hozz semmit. - poénoskodott Cinti. - És te hogyvagy? És a gyerekek?
- Jól! Mindenki! De te vagy a lényeg! Te hogy vagy? Amúgy Charlie-ra ébredtem fel, amikor puszilgatott.
- Figyelj csak! kórházban vagyunk! Menny el a fülészetre! Mondom, hogy jól vagyok.- egyfolytában mosolygott.
Ekkor bejött az orvos... És mint láttam: nevetett.
Felálltam, Cinti pedig felült.
- Nos látom mindenki jól van! Nekem semmi dolgom. Holnap után hazamehet! - mondta az orvos és elindult az ajtó felé.
- Tessék? De nem úgy volt, hogy... - kérdeztem, de az orvos a szavamba vágott.
- De! De úgy volt. Ezek szerint vannak csodák. És az ön eggyik gyereke asszonyom, egy ilyen csoda. Ő mentette meg. Mintha csak hatott volna a többiekre. Ez egy igazi főnök lesz. - orvos.
- Mint az apja! Mr. President! - Cinti.
Csak nevettem.
Annyira boldog voltam...
- És nem lehet tudni ki volt az? - kérdezte Cinti.
- Egy kislány. - mondta az orvos nevetve. - De van egy meglepetésem.
Odanéztünk az ajtóra! Erre ki állt ott? Charlie!!!