30. rész

(Demi mondja)
Joe ordítádára elkezdtünk futni, hogy megkeressük. Ott volt a parton a földön hevert. Odafutottunk és legugoltunk mellé.
- Joe! Joe! Mi történt? - kérdeztem.
- Egy... egy... - makogta.
- Egy mi? - kérdezte Cynthi nevetve.
- Egy rák!!! - mondta Joe.
- Egy rák? - kérdeztem és elkezdtünk nevetni a lányommal. Megcsókoltam Joet.
- Igen! Mi ezen a nevetséges? Egy nagy és hatalmas rák! - Joe. Felüllt.
- Joe! Minden. - ali bírtam inyögni ezt a két szót a számon. Annyira nevettem, hogy nem bírtam és lefeküdtem.
- A frászt hoztad ránk! - mondta a lányom okosan.
- Én? Miért? Én tűntem el egész napra okoska? - Joe szembe ült Cintivel.
- Nem! Az én voltam! De én gyerek vagyok! A feladatom: rosszaság, lázadás, és az, hogy cuki legyek. Mázli hogy az vagyok. - nevettünk.
- ÓÓÓ!!! Értem! Akkor bedoblak a rákokhoz! Szörnyű lények ám! - Joe.
- Tényleg? Mitől szörnyűek? - kérdeztem.
- Hát megcsípnek a kis... - mérgeskedett.
- Lépj ezen túl! - mondtam.
- Ezt mondta amikor kijelentette, hogy nincs nálunk tükör! - mondta Cintinek és rám mutatott.
- De túlélted! - mosolyogtam.
- Nem élte! Nem bírja! Mindenen kiakad! - Cinti.
De akkor olyan történt ami még soha. Elszomorodott.
- Mi a baj kicsim? - kérdeztem tőle.
- Semmi csak... - motyogta, és a homokot nézte.
- Csak mi? - kérdezett rá Joe.
- Meséljetek arról a helyről ahonnan jöttetek. - mondta és felnézett rám.
- Mit akarsz róla tudni? - kérdeztem.
- Mindent. - mosolygott.
Azt szerettem amikor mosolyog.
Mindent elmeséltem neki. Azt is, hogy kiről kapta a nevét. Nick feleségéről.
Nagyon tetszett neki amit meséltem. És még Joe is odáig volt MAGÁTÓL!
Felálltunk, hogy elinduljunk hazafele.
De akkor... Egy helikopter közeledett...